-
Európa húsz éven belül vagy még hamarabb felismerhetetlenné válik…
Európa húsz éven belül vagy még hamarabb felismerhetetlenné válik, ha a jelenlegi trendek folytatódnak – állítja az Egyesült Államok most megjelent Nemzetbiztonsági Stratégiája. Nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy a zsidó-keresztény civilizáció önvédelmi reflexei…
-
Hamarosan kijön a nyomdából közéleti írásaim gyűjteménye, köszönet a Dunántúli Református Egyházkerületnek.
Írtam hozzá egy ajánlást, ebből néhány mondat. „Van két szó, amelyektől a mai nyugati kereszténység nagy része úgy fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Az egyik szó a politika. Az Istenért, keresztényként nehogy az a vád…
-
Szerzői ajánlás a „Hittem, azért szóltam” kötethez
Van két szó, amelyektől a mai nyugati kereszténység nagy része úgy fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Az egyik szó a politika. Az Istenért, keresztényként nehogy az a vád érjen, hogy politizálsz. Márpedig ez a bélyeg…
-
Mindent annak köszönhetek, hogy egy kicsiny, dunántúli, falusi gyülekezetből jövök
Főtiszteletű Püspök Úr, Főgondnok Úr, Főtiszteletű Közgyűlés! Nagyon köszönöm. Nem akarok álszerény lenni, ez az elismerés nagyon jólesik. Ugyanakkor a hit józanságával látni kell, hogy ez a díj nem az egyénről szól, túlmutat önmagán, a…
-
Történelmi bizonytalanság, üdvtörténeti bizonyosság
(Megjelent: Confessio 2022/1) TÉMA: Életbizonytalanság és életet megtartó pillérek „Milyen típusú életbizonytalanságok vannak, amelyek meghatározzák a mai kor emberét, és erre milyen tartópilléreket keresnek és találnak?” – Azt a megtisztelő felkérést kaptam a Confessio szerkesztőjétől, hogy…
-
A református egyházi szolgálat felelőssége a 2020-as években – az egyházi tisztségviselő szemével
(Megjelent: Confessio 2020/4) Téma: A keresztyénség a 2020-as években Muszáj néhány személyes sorral kezdenem. Ez a Confessio által adott munkacím ugyebár a jövőre utal. Csakhogy én mint a dunántúli egyházkerület két cikluson át lelkészi főjegyzője…
-
Azért azt nem gondoltam volna…
Azért azt nem gondoltam volna, hogy egyszer majd köszönetet mondok az általam egyébként nem kedvelt Szemléleknek, mert hírt ad egy olyan fontos református egyházi eseményről, amelyről a reformatus.hu nem látszik tudomást venni. A hírt átvette…
-
Kedves Mindenki!
Nagyon köszönöm a sok lájkot, hozzászólást, a jókívánságokat, bíztatást, támogatást. Viszont most tényleg úgy érzem, hogy végleg befejeztem. Nem mintha megváltozott volna a véleményem vagy feladtam volna. Inkább arról van szó, hogy ez a részleges…
-
Kedves barátaim, ismerőseim, támogatóim és világnézeti ellenfeleim!
Tudatom mindenbkivekl, hogy publcisztikai tevékenységemet a Facebiookon (is) kénytelen vagyok befejeztni. Ennek oka, hogy makuladegereáció nevű szembetegségben szemnvedek, minek következtében nem tudoki olvasni. Hogy érzékeltessem: alig ismerem fel a buillentyűket a klaviatúrámon. Tehát írni sem…
-
A keresztről
Nem az a lényegi kérdés, hogy tiltakozol-e ellene avagy támogatod. Egy világnézetileg sokszínű országban a vita erről teljesen normális. Itt nincs teokrácia, vallásszabadság és demokrácia van. A lényegi kérdés az, vajon felismered-e , hogy a…
-
A „megújulásról”
(Megjelent: Confessio 2017/1) „Hivatalos” egyházi életem lassan a vége felé közeledik, de mióta az eszemet tudom, állandóan téma volt az úgynevezett megújulás. Sőt, ha belelapozunk a két háború közötti református irodalomba, ott is folyamatosan erről…
-
Olimpiai megnyitó
A nyitott, a toleráns, a befogadó, a megfelelési kényszerben szenvedő egyház megkapta a magáét. Azt, amit érdemel. Meddig hátrálunk még?
-
Hányan voltak a REND-en?
A reformatus.hu szerint „több százan”. Amiből csak azt látszik, hogy a REND-ről készült öt soros (!!!) (no meg sok kép) beszámoló szerzőjének fogalma sincs arról, amit amúgy minden református tud, hogy a REND immár húsz…
-
Amikor egy baloldali lelkész nem politizál
„Egyebek mellett azon dolgoztunk, hogy az egyház az államtól minél függetlenebb legyen….” – mondja Tarr Zoltán a HVG-nek. Rendben. Tiszteletreméltó álláspont. Most már csak azt nem tudom, hova tűnt Tarr Zoltán gondolkodásából az egyház politikai…
-
A Húsvét mint világnézeti provokáció
Napjaink kultúrharcában, s főképp pedig a migráció okozta kihívásban a központi kérdés gyakran leszűkül arra a témára, hogy vajon a keresztyén Európa megengedheti-e magának azt, hogy lemondjon közösségi hagyományairól, ünnepeiről, szimbólumokban is kifejeződő kulturális identitásáról?…
-
„Isten? Haza? Pedofília!”
Komolyan mondom, már kezdem sajnálni ezt a szegény DK-t. Annyira nincs mit mondaniuk, hogy azt hiszik, ha kitalálnak valami nagyot, akkor az majd akkorát fog szólni, hogy látványosan növeli támogatottságukat. Aztán jött ez a kegyelmi…
-
Ezt a bélyeget nem engedjük magunkra ütni
Mindenki azt kérdezi, az elnök asszony miért írta alá a kegyelmi kérvényt, a püspök úr pedig miért támogatta. Szerintem erre a kérdésre mind Novák Katalin, mind Balog Zoltán válaszolt. Novák Katalin: „Tavaly áprilisban abban a…
-
Eddig nem tudtam, hogy a baloldali sajtó ennyire aggódik a református egyházért
Bezzeg most, hogy találtak egy vasárnapi beszédet, amely nekimegy Balog Zoltánnak, s politikamentes egyházat követel, csodák csodája, a HVG-től a 24.hu-ig, az Indextől a Telexig, hirtelen mindegyik szükségét érzi, hogy hírt adjon az eseményről. Amúgy,…
-
Üzenet Mesterházy Attilának egy reformátustól
Kedves Mesterházy Attila! Ön ezekkel a szavakkal illette Balog Zoltán püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét: „Balog Zoltán egy g*ci”. Figyelemreméltó megállapítás, még ha nem is túl eredeti. Köszönjük, mert nekünk, reformátusoknak segít…
-
A református egyház hitele a tét
Balog Zoltán püspök nem hozott egyszemélyes döntést, hanem lemondásának kérdését egy véleménynyilvánító testület elé vitte. Ezzel szétterítette felelősségét és ráterhelte a református egyházra. Ez nem tűnik elegáns, és főleg nem erkölcsileg emelkedett megoldásnak. Ettől kezdve…