Örömmel olvastam, hogy a Magyarországi Református Egyház legutóbbi zsinatán Füsti-Molnár Szilveszter előadásában téma lett a konzervatív-progresszív világnézeti dualizmus ügye. Ez a törésvonal ma a nyugati kereszténység legnagyobb kihívása, a szembenézést nem kerülhetjük el. A magam részéről erről folyamatosan cikkeztem, például a Confessio 2020/4. számában. Ezt írtam: „a mára egyre kiéleződő kulturális-civilizációs küzdelmek középpontjában a történeti keresztyénséghez való viszony áll. Míg tehát a rendszerváltás környékén még úgy tűnt, hogy Magyarország visszatér oda, ahova mindig is tartozott, a keresztyén Európába, mára már teljességgel nyilvánvaló, hogy a keresztyénség történelmi szerepének, társadalmi helyének az értelmezésében alapvető nézetkülönbségek alakultak ki. E kulturális küzdelemnek ráadásul az az egyik alapvető jellegzetessége, hogy behatol a politikumba. Ebben a helyzetben azt mondani, avagy úgy tenni, mintha a keresztyénség általában, s benne a magyar református egyház egy ideológiailag semleges térben ülne, s úgy tenni, mintha ez nem létezne, eléggé belterjes és öntudatlan magatartásnak tűnne.” Szóval, üdvözlöm a tényt, hogy ez a téma egyházunk zsinatának asztalára került. Már nagyon itt volt az ideje.
Kihez igazodik ma a Magyar Református Egyház? – reformatus.hu március 26.