Hányszor temették már a kereszténységet, s azon belül reformátusságot! Nekem néha az volt a benyomásom, mintha külön kulturális iparágak épültek volna arra, hogy bemutassák: a kereszténységnek vége. Mi tagadás, minket, reformátusokat is néha meg-meglegyintett ez a gyászos hangulat. S aztán történik egy ilyen esemény, mint REND, s hirtelen éles kontúrokkal megmutatja magát a magyar református hagyomány. Mert az nem úgy van, hogy a keresztény múlt történelmi mélyáramlatait csak úgy, akarnok módjára le lehet írni, mert valakik az íróasztal mellett kitalálták. Ez a REND fesztivál csakis azért jöhetett létre, s azért jöttek ide még messzi tájakról is, mert mögötte, a mélyben, ott van maga az élő magyar reformátusság, amelyet nem lehetett szétverni és felszámolni, s amely, Trianon ide vagy oda, mindig képes volt megőrizni belső lelki-szellemi egységét és jelen lenni egész társadalmunk javára. Ez a reformátusság ereje. Minden híresztelés ellenére, a „református” még mindig jó brand. És nem azért jó, mert divatos vagy mert régi, vagy mert „őrzi a múltat”, hanem azért, mert mi ezen a hagyományon keresztül ismertük fel az Ige és a Lélek által az evangélium igazságát, és erről akartunk számot adni ezen a REND-en is.