Az érvelés az, hogy az állam és az egyház szét van választva, s ennek egyenes következménye, hogy az egyházak ne szóljanak bele abba, hogy egy szekuláris állam miként dönt olyan kérdésekben, amelyeknek akár alapvető világnézeti dimenziói is vannak. Az egyházak szabadon élhetnek, de abba már ne szóljanak bele, hogy az állam milyen világnézeti alapokon nyugszik. Ezt majd a szekuláris állam eldönti el, s ebből a folyamatból a vallás ki van zárva, mert csak így lehet biztosítani az állam világnézeti semlegességét – szól az érvelés. Egyszerűen fogalmazva, csak a szekuláris-ateista alapon nyugvó állam lehet világnézetileg semleges, míg a vallás beengedése világnézeti természetű állami döntésekbe megengedhetetlen, mert nem semleges. Ez a felvilágosodásból eredeztethető mai korszellem legnagyobb tévedése. Nincs ideológiailag semleges állam. De miután valamely rejtélyes oknál fogva mégis létre kellett hozni, a vallást, esetünkben a kereszténységet, ki kellett zárni a világnézeti tartalmat felvonultató, államalkotó világmagyarázatok sorából, s bezárni a „vallás” homályos kategóriájába. Így jött létre az a hamis képzet, hogy ami szekuláris, az semleges, „objektív”, „racionális”. Ez valójában egy világnézeti burok, amelynek foglyaként sokan el sem tudják képzelni, hogy az a világnézeti tartalom, amelyre a modern nyugati társadalmak az identitásukat próbálják meg felépíteni, hazugság, mert a világ, s benne az emberi jelenség alapvető félreértésén nyugszik. Ugyan már. És még azt mondják, a kereszténységnek vége. Talán pont fordítva. Ez a burok fog kipukkadni, amelyről egyesek tudni vélik, hogy maga a teljesség.