„Lapáncsa” Magyarország települései – wikipedia.org
Hogy miért ezt választottam? Nem tudom. Csak. Néha ez a legtöbb, amit egy-egy döntésünk után mondani tudunk. S ez pont elég.
Történt, hogy egyszer holtfáradtan hazaérkezve, a gyerekeim, akik hétvégéken többnyire itthon vannak velünk, azt kérdezték, merre jártál, apa? Mire mondom: Kehidakustányon. Erre – számomra teljesen váratlan és meglepő módon – hangos hahotában törtek ki. Egyikük megpróbálta kimondani: Kehidakustyán. Mondom, nem. Kehidakustány. Erre újabb hahota. Aztán végre elült a vigadalom, s hallom, amint a szobájukban mondogatják: Kehidakustány, Kehidakustány. Aztán nevetés.
Azóta ezzel szórakozunk. Na, hol jártál, apa? Aztán mondom a falvakat, azokat is, amelyeken keresztülmentem, s jön az óriási hahota. Nincs szórakoztatóműsor, amely ezzel versenyezni tudna, s már én is előre élvezem, hogy hazaérkezve, milyen nevekkel rukkolok elő.
Nemrégiben Zalaegerszegre kellett mennem Pápáról. Ezerszer megtettem már ezt az utat. Iszkáz, Kerta, balra ki a nyolcasra, aztán jobbra a nyolcason, el egészen Vasvárig, aztán balra le, s már ott is vagyok. De ezúttal időben elindultam, rábíztam magamat a GPS-re, s teljes izgalomban vártam, hogy merre visz a gép, amelynek, mint tudjuk, lelke van. Kiszámíthatatlan, néha ellenáll, néha követi az elképzelésünket. Nem csalatkoztam. Ez a lelkes gép, ahelyett, hogy elvitt volna Vasvárig, a Szajki tavaknál azt mondta, hogy irány balra. Na, jó, mondtam a lelkes gépnek (ideje lenne már nevet adnom neki, valami női nevet), rendben, irány balra. Lesz, ami lesz. Erre még sohasem jártam, pedig itt van Pápától néhány kilométerre.
Csuda világba csöppentem, s teljes izgalomban vártam, hogy milyen falunevekre bukkanok, amelyeket aztán elmondhatok otthon, s lesz megint hahota és örömködés. Tegnap meg Szákszenden jártam, és Kocson. Újabban szavakat viszek haza. S már előre örülök, amikor a gyerekeim kérdően néznek rám. Mit hoztál, apa? És akkor mondom a szavakat. Falvak neveit. Tegnapi felfedezéseimet még nem tudtam elmondani, mert szalagavató volt itt Pápán, a Refiben. De már alig várom, hogy ma ebédnél megkérdezzék, hol jártál apa? És akkor mondom, hogy Szákszenden és Kocson. És fürkészem az arcukat, mint amikor valaki nagy gonddal elkészített ajándékot ad át, és várom a hatást. S lesz megint nagy hahota és örömködés. Remélem.
Pedig nem mondanám, hogy amolyan bezárt família vagyunk. Mindegyik gyerekem élt már külföldön huzamosabb ideig, s jómagam is vezettem már épp eleget New Yorktól Los Angelesig, Strasbourgtól Rómáig, s az idegen szó éppen nem szokatlan nálunk. Mégis, valami hihetetlen izgalom lesz úrrá rajtam, amikor útnak indulok itthon, s várom egy falu nevének a tábláját, meg figyelek az elágazásoknál. Komolyan mondom, Chicagoban nem izgultam annyira, mint ilyenkor. Elképesztő.
Pedig én mindig arról álmodoztam, hogy egyszer kibérlünk egy lakóautót New Yorkban, s keresztülmegyünk Amerikán, el egészen Los Angelesig. Az lesz aztán az utazás! Az utazás, amelyre minden ember vágyik. Az igazi. Maga a megtestesült elvágyódás, amikor az ember végre megtalálja azt a magasabb rendű odakintet, amelyet önmagában nem talál.
Ó, én balga – gondoltam magamban, felidézve gyermekeim kacaját. Hát itt van ez az ország a maga hihetetlen neveivel. Nem kell mást csinálni, csak menni itthon úttalan utakon, s végre felfedezni önmagunkat. Beülni az autóba, s menni ismeretlen falvakba, s rácsodálkozni önmagunkra. Értem már a gyermekeim nevetését. Nem gúny van benne, hanem a rácsodálkozás és a felfedezés öröme. Valami nagyon egzisztenciális, nagyon mélyről feltörő öröm, ahogyan ízlelgetik a szavakat. A szavainkat. Mint akik felnőttek egy kultúrában, amelyben az angol vagy a francia egyáltalán nem tűnik idegennek, de egy magyar falu neve mégis olyan hatást gyakorol, mint amikor rátalálunk egy elfeledett vagy elveszettnek hitt kincsre. Nagy öröm. Nagy felfedezés. Önmagunk kimondása. Újra.
Azóta, ha el vagyok szomorodva, csak faluneveket mondogatok. S nem tudom hogyan, ez mindig jó kedvre derít. Mély és megmagyarázhatatlan, mint amikor az ember a lelke legmélyéből elő tud bányászni valami nagyon lényegeset, s azt érzi, hogy elért elérhetetlennek hitt önmagához.
Ki lehet próbálni. Az alábbiakban kigyűjtöttem a Wikipédiából a magyarországi települések közül a községek neveit, egy szövegfolyammá formálva. (Kigyűjthettem volna az összes települést is, de most így döntöttem. Úgyhogy a városiak, a nagyközségben élők, s a határon túliak ne érezzék magukat kirekesztve. A szöveget lehet bővíteni. A nevek kigyűjtésében, formázásban Forrai Beatrix volt segítségemre, amit hálásan köszönök.)
Szóval nekem ez a szövegfolyam lélekszöveg, identitásszöveg, szerelemszöveg, bánom is én. Valami nagyon ősi, nagyon lényegi. A lelkem. A régtől fogva létező belső táj. Olvasni kell, ha lehet hangosan. Ízlelgetni a szavakat, s engedni, hogy átjárjanak bennünket. Mint amikor azt érzed, hogy egy korty bor átitatja még a lelkedet is. Vagy csak kiemelni egy-egy nevet, s ismételgetni. Csak mondj annyit: Lapáncsa. És mosolyogni fogsz. Elképesztő élmény. Olyan sírás közeli. Köszönöm, Uram! Ha meg valaki ezt nem érzi, attól bocsánatot kérek, hogy efféle romantikus butaságokkal untatom.
AbaligetAbasárAbaújalpárAbaújkérAbaújlakAbaújszolnokAbaújvárAbdaAbodÁbrahámhegyAcsádAcsalagÁcsteszérAdácsÁdándAdásztevelAdorjánházaAdorjásÁgÁgasegyházaÁgfalvaAggtelekAgyagosszergényAkaAkasztóAlacskaAlapAlattyánAlcsútdobozAldebrőAlibánfaAlmamellékAlmásfüzitőAlmásházaAlmáskamarásAlmáskeresztúrÁlmosdAlsóbereckiAlsóbogátAlsódobszaAlsógagyAlsómocsoládAlsónánaAlsónemesapátiAlsónyékAlsóörsAlsópáhokAlsópetényAlsórajkAlsóregmecAlsószenterzsébetAlsószentivánAlsószentmártonAlsószölnökAlsószuhaAlsótelekesAlsótoldAlsóújlakAlsóvadászAmbrózfalvaAnarcsAndocsAndornaktályaAndrásfaAnnavölgyApácatornaApagyApajAparhantApátfalvaApátistvánfalvaApátvarasdApcÁporkaApostagAranyosapátiAranyosgadányArkaArnótÁroktőÁrpádhalomÁrpásÁrtándÁsotthalomÁsványráróAszalóÁszárAszófőÁtaÁtányAtkárAttalaBabarcBabarcszőlősBabócsaBábonymegyerBabosdöbréteBabótBácsborsódBácsszentgyörgy BácsszőlősBadacsonytördemicBagladBagodBágyogszovátBajBajánsenyeBajnaBajótBakBakházaBakócaBakonszegBakonyaBakonybánkBakonybélBakonycsernyeBakonygyirótBakonyjákóBakonykoppányBakonykútiBakonynánaBakonyoszlopBakonypéterdBakonypölöskeBakonyságBakonysárkányBakonyszentivánBakonyszentkirályBakonyszentlászlóBakonyszombathelyBakonyszücsBakonytamásiBaksBaksaBaktakékBaktüttösBalajtBalástyaBalatonBalatonakaliBalatonberényBalatoncsicsóBalatonedericsBalatonendrédBalatonfenyvesBalatonfőkajárBalatongyörökBalatonhenyeBalatonkeresztúrBalatonmagyaródBalatonmáriafürdőBalatonőszödBalatonrendesBalatonszabadiBalatonszemesBalatonszentgyörgyBalatonszepezdBalatonszőlősBalatonudvariBalatonújlakBalatonvilágosBalinkaBallószögBalogunyomBalotaszállásBalsaBálványosBanaBándBánfaBánhorvátiBánkBánokszentgyörgyBánréveBárBarabásBaracsBaracskaBárándBaranyahídvégBaranyajenőBaranyaszentgyörgyBarbacsBárdudvarnokBarlahidaBárnaBarnagBársonyosBasalBaskóBátaBátaapátiBatéBátmonostorBátorBátorligetBátyaBatykBázakerettyeBazsiBébBecsehelyBecskeBecskeházaBecsvölgyeBedegkérBedőBejcgyertyánosBékásBekecsBékéssámsonBekölceBélavárBelecskaBelegBeleznaBélmegyerBeloianniszBelsősárdBelvárdgyulaBenkBényeBérBérbaltavárBercelBeregdarócBeregsurányBerekböszörményBerekfürdőBerenteBeretBerkenyeBerkesdBerkeszBernecebarátiBerzékBesenceBesenyődBesenyőtelekBesenyszögBesnyőBeszterecBezedekBezenyeBezerédBeziBicsérdBihardancsházaBiharnagybajomBihartordaBiharugraBikácsBikalBiriBirjánBisseBobaBocföldeBoconádBócsaBocskaBocskaikertBodaBodmérBodolyabérBodonhelyBodonyBodorfaBodrogBodroghalomBodrogkeresztúrBodrogkisfaludBodrogolasziBódvalenkeBódvarákóBódvaszilasBogácsBogádBogádmindszentBogdásaBogyiszlóBogyoszlóBojtBókaházaBokodBokorBoldogBoldogasszonyfaBoldogkőújfaluBoldogkőváraljaBoldvaBolhásBolhóBoncodföldeBonyhádvarasdBonnyaBordányBorgátaBorjádBorotaBorsfaBorsodbótaBorsodgesztBorsodivánkaBorsodszentgyörgyBorsodszirákBorsosberény BorszörcsökBorzavárBostaBotpaládBotykapeterdBozzaiBozsokBózsvaBőBőcsBödeBödeházaBögötBögöteBöhönyeBökönyBölcskeBőnyBörcsBörzönceBőszénfaBucsaBucsuBúcsúszentlászlóBucsutaBudajenőBugacpusztaházaBujBujákBuzsákBükkábrányBükkaranyosBükkmogyorósdBükkösdBükkszékBükkszenterzsébetBükkszentkeresztBükkszentmártonBükkzsércBürüsBüssüBüttösCákCakóházaCégénydányádCeglédbercelCeredChernelházadamonyaCikóCirákCúnCsabaszabadiCsabdiCsabrendekCsáfordjánosfa CsaholcCsajágCsákányCsákánydoroszlóCsákberényCsanádalbertiCsanádapácaCsánigCsányCsányoszróCsanytelekCsapiCsapodCsárdaszállásCsarnótaCsarodaCsászárCsászártöltésCsászlóCsátaljaCsatárCsataszögCsatkaCsávolyCsebényCsécseCsegöldCsehbányaCsehiCsehimindszentCsémCsemőCsempeszkopácsCsengeleCsengersimaCsengerújfaluCsengődCsényeCsenyéteCsépCsépaCsérCserdiCserénfaCserépfaluCserépváraljaCserháthaláp CserhátsurányCserhátszentivánCserkeszőlőCserkútCsernelyCserszegtomajCsertalakosCsertőCsesznekCsesztregCsesztveCsetényCsévharasztCsibrákCsikériaCsikóstőttősCsikvándCsincse CsipkerekCsitárCsobádCsobajCsobánkaCsókakőCsokonyavisontaCsokvaományCsolnokCsólyospálosCsomaCsomádCsombárdCsonkahegyhátCsonkamindszentCsopakCsórCsót CsödeCsögleCsökölyCsömendCsömödérCsöngeCsörnyeföldCsörögCsörötnekCsőszCsővárCsurgónagymartonDabroncDabronyDadDágDákaDalmandDamakDámócDánszentmiklósDányDaraboshegyDarányDarnóDarnózseliDaruszentmiklósDarvasDávodDebercsényDebréteDédestapolcsányDégDejtárDélegyházaDemjénDencsházaDénesfaDerekegyházDeszkDetekDetkDinnyeberkiDiósberényDiósdDiósjenőDióskálDiósviszlóDobaDobriDobronhegyDócDomaházaDomaszékDombiratosDomonyDomoszlóDormándDorogházaDozmatDöbörhegyDöbröceDöbröközDöbrönteDögeDömösDörDörgicseDöröskeDötkDövényDrágszélDrávacsehiDrávacsepelyDrávafokDrávagárdonyDrávaiványiDrávakeresztúrDrávapalkonyaDrávapiskiDrávaszabolcsDrávaszerdahelyDrávasztáraDrávatamásiDrégelypalánkDubicsányDudarDukaDunaalmásDunabogdányDunaegyházaDunafalvaDunakiliti DunaremeteDunaszegDunaszekcsőDunaszentbenedekDunaszentgyörgyDunaszentmiklósDunaszentpálDunaszigetDunatetétlenDusnokDúzsEbergőcEbesÉcsEcsédEcsegEcsegfalvaEcseny EcserEddeEdveEgerágEgeraljaEgeraracsaEgerbaktaEgerbocsEgercsehiEgerfarmosEgerlövőEgerszalókEgerszólátÉgerszögEgervárEgervölgyEgyedEgyházasdengelegEgyházasfaluEgyházasgergeEgyházasharasztiEgyházashetyeEgyházashollósEgyházaskeszőEgyházaskozárEgyházasrádócEllendEncsencsEndrefalvaEndrőcEneseEperjesEperjeskeEplényEpölErdőbényeErdőhorvátiErdőkertes Erdőkövesd ErdőkürtErdősmárokErdősmecskeErdőtarcsaErdőtelekErkÉrpatakÉrsekcsanádÉrsekhalmaÉrsekvadkertÉrtényErzsébetEsztárEszteregnyeEsztergályhorvátiEteEtesEtyekFábiánházaFábiánsebestyénFácánkertFájFajszFancsalFarádFarkasgyepűFarkaslyukFarmosFazekasbodaFedémesFehértóFehérvárcsurgóFekedFeketeerdőFelcsútFeldebrőFelgyőFelpécFelsőbereckiFelsőcsatárFelsődobszaFelsőegerszegFelsőgagyFelsőjánosfaFelsőkelecsényFelsőlajos FelsőmarácFelsőmocsoládFelsőnánaFelsőnyárádFelsőnyékFelsőörsFelsőpáhokFelsőpakonyFelsőpetényFelsőrajkFelsőregmecFelsőszenterzsébetFelsőszentivánFelsőszentmártonFelsőszölnökFelsőtárkányFelsőtelekesFelsőtoldFelsővadászFényeslitkeFenyőfőFerencszállásFertőbozFertőendrédFertőhomokFertőrákosFertőszéplakFiadFilkeházaFityeházFoktőFolyásFonóFonyForráskútForróFöldeákFőnyedFulókércsFurtaFüleFülesdFülöpFülöpházaFülöpjakabFülöpszállásFülpösdarócFürgedFüzérFüzérkajataFüzérkomlósFüzérradványFűzvölgyGáborjánGáborjánházaGacsályGadácsGadányGadnaGagyapátiGagybátorGagyvendégiGalambokGalgagutaGalgagyörkGalgahévízGalgamácsaGálosfaGalvácsGamás GannaGántGaraGarábGaraboncGaradnaGarbolcGaréGasztonyGátérGéberjénGecseGéderlakGégényGelejGelénesGellénházaGelseGelseszigetGemzseGencsapátiGérceGerdeGerendásGerényesGeresdlakGerjenGersekarátGesztGesztelyGeszterédGétyeGibártGicGigeGilvánfaGirincsGógánfaGolopGombaGombosszegGórGordisaGosztolaGödreGölleGömörszőlősGöncruszkaGönyűGörbeházaGörcsönyGörcsönydobokaGörgetegGősfaGrábócGulács GutorföldeGyalókaGyanógeregyeGyarmatGyékényesGyepükajánGyermelyGyódGyóróGyömöreGyöngyfaGyöngyösfaluGyöngyöshalászGyöngyösmellékGyöngyösorosziGyöngyöspataGyöngyössolymosGyöngyöstarjánGyőrasszonyfaGyöreGyörgytarlóGyörköny GyőrladamérGyőröcskeGyőrságGyőrsövényházGyőrszemereGyőrtelekGyőrújbarátGyőrújfaluGyőrvárGyőrzámolyGyugyGyulaházaGyulajGyulakesziGyúróGyügyeGyüreGyűrűsHácsHagyárosböröndHahótHajdúbagosHajdúszovátHajmásHajmáskérHalastóHalásziHalimbaHalmajHalmajugraHalogyHangácsHangonyHantosHarasztifaluHarcHarkaHarkakötönyHáromfaHáromhutaHarsányHárskútHásságyHédervárHedrehelyHegyesd Hegyfalu HegyháthodászHegyhátmarócHegyhátsálHegyhátszentjakabHegyhátszentmártonHegyhátszentpéterHegykőHegymagasHegymegHegyszentmártonHéhalomHejceHejőbábaHejőkeresztúrHejőkürtHejőpapiHejőszalontaHelesfaHelvéciaHencidaHencseHerceghalomHercegkútHercegszántóHerédHéregHerencsényHeresznyeHermánszegHernádHernádbűdHernádcéceHernádkakHernádkércsHernádnémetiHernádpetriHernádszentandrásHernádszurdokHernádvécseHernyékHétHetefejércseHetesHetvehelyHetyefőHevesaranyosHevesvezekényHévízgyörkHidasHidasnémetiHidegkútHidegségHidvégardóHimesházaHimodHiricsHobolHolládHollóházaHollókőHomokbödögeHomokkomáromHomokmégyHomokszentgyörgyHomorúdHomrogdHontHorpácsHortHortobágyHorváthertelendHorvátlövőHorvátzsidányHosszúhetényHosszúperesztegHosszúvízHosszúvölgyHosztótHottóHövejHugyagHunyaHunyadfalvaHusztótIbafaIborfiaIgarIgriciIharosIharosberényIkervárIkladIklanberényIklódbördőceIkrényIlinyIlkIllocskaImolaImrehegyInáncsInárcsInkeIpacsfaIpolydamásdIpolyszögIpolytarnócIpolytölgyesIpolyveceIregszemcseIrotaIspánkIstenmezejeIstvándiIszkaszentgyörgyIszkázIsztimérIvádIvánIvánbattyánIváncIváncsaIvándárdaIzményJágónakJákJakabszállásJákfaJákfalvaJákóJándJánkmajtisJánoshidaJárdánházaJármiJásdJászágóJászalsószentgyörgyJászboldogházaJászdózsaJászfelsőszentgyörgyJásziványJászjákóhalmaJászkarajenőJászszentandrásJászszentlászlóJásztelekJékeJenőJobaházaJobbágyiJósvafőJutaKacorlakKácsKacsótaKajárpécKajászóKajdacsKakasdKákicsKakucsKalaznóKáldKállóKallósdKálmáncsaKálmánházaKálócfaKálozKámKamondKamutKánóKántorjánosiKányKányaKányavárKapolcsKápolnaKápolnásnyékKapolyKaposfőKaposgyarmatKaposhomokKaposkeresztúrKaposmérőKapospulaKaposújlakKaposszekcsőKaposszerdahelyKáptalanfaKáptalantótiKáraKarácsondKarádKarakóKarakószörcsökKarancsaljaKarancsberényKarancskesziKarancslapujtőKarancsságKárászKarcsaKardosKardoskútKarmacsKárolyházaKarosKásádKaskantyúKastélyosdombóKaszaperKaszóKatádfaKatafaKátolyKatymárKávaKávásKazárKázsmárkKazsokKecskédKehidakustányKékKékcseKékedKékesdKékkútKelebiaKelédKelemérKéleshalomKelevízKemenceKemendollárKemeneshőgyészKemeneskápolnaKemenesmagasiKemenesmihályfaKemenespálfaKemenessömjénKemenesszentmártonKemenesszentpéterKeménfaKémesKemestaródfaKemseKenézKenézlőKengyelKenyeriKercaszomorKercseligetKerecsendKerecsenyKerekharasztKerekiKeréktelekiKeresztéteKerkabarabásKerkafalvaKerkakutasKerkáskápolnaKerkaszentkirályKerkateskándKérsemjénKertaKertészszigetKeszegKesznyétenKeszőhidegkútKesztölcKeszüKétbodonyKéthelyKétpóKétsopronyKétújfaluKétvölgyKétyKilimánKimleKincsesbányaKiráldKirályegyházaKirályhegyesKirályszentistvánKisapátiKisapostagKisarKisasszondKisasszonyfaKisbabotKisbágyonKisbajcsKisbajomKisbárapátiKisbárkányKisberényKisberzsenyKisbeszterceKisbodak KisbucsaKisbudmérKiscsécsKiscsehiKiscsőszKisdérKisdobszaKisdombegyházKisdorogKisecsetKisfaludKisfüzesKisgörbőKisgyalánKisgyőrKishajmásKisharsányKishartyánKisherendKishódosKishutaKisigmándKisjakabfalvaKiskassaKiskinizsKiskorpádKiskutasKislángKislétaKislippóKislődKismányokKismarjaKismarosKisnaményKisnánaKisnémediKisnyárádKisorosziKispaládKispáliKispiritKisrákosKisrécseKisrozvágyKissikátorKissomlyó KistamásiKistapolcaKistokajKistolmácsKistormásKistótfaluKisunyomKisvarsányKisvásárhelyKisvaszarKisvejkeKiszomborKiszsidányKisszállásKisszékelyKisszekeresKisszentmártonKisszigetKisszőlősKlárafalvaKocsKocsérKocsolaKocsordKókaKokadKolontárKomjátiKomlódtótfaluKomlósdKomlóskaKomoróKompoltKondóKondorfaKónyKonyárKópházaKoppányszántóKorlátKoroncóKórósKosdKóspallagKótajKovácshidaKovácsszénájaKovácsvágásKozárdKozmadombjaKöblényKöcskKökényKőkútKölesdKölkedKömlőKömlődKömörőKömpöcKörnyeKörömKőröshegyKörösnagyharsányKöröstarcsaKőröstetétlenKörösújfaluKörösszakálKörösszegapátiKőszárhegyKőszegdoroszlóKőszegpatyKőszegszerdahelyKötcseKötegyánKőtelekKővágóörsKővágószőlősKővágótöttösKövegyKöveskálKrasznokvajdaKulcsKunadacsKunágotaKunbajaKunbaracsKuncsorbaKunfehértóKunpeszérKunszállásKunszigetKupKupaKurdKurityánKustánszegKutasKutasóKübekházaKülsősárdKülsővatKüngösLábodLácacsékeLadLadánybeneLádbesenyőLakLakhegyLakócsaLánycsókLápafőLapáncsaLaskodLasztonyaLátrányLáziLeányvárLegéndLegyesbényeLéhLénárddarócLendvadedesLendvajakabfaLengyelLesencefaluLesenceistvándLesencetomajLetkésLevélLibickozmaLickóvadamosLigetLigetfalvaLipótLippóLiptódLispeszentadorjánLiszóLitérLitkaLitkeLócsLókútLónyaLórévLothárdLovasLovasberényLovászhetényLovászi LovászpatonaLőkösházaLövőLövőpetriLucfalvaLudányhalásziLudasLukácsházaLullaLúzsokMádMadarasMadocsaMaglócaMagosligetMagyMagyaralmásMagyaratádMagyarbánhegyesMagyarbólyMagyarcsanádMagyardombegyházMagyaregregyMagyaregresMagyarföldMagyargécMagyargencsMagyarhertelendMagyarhomorogMagyarkeresztúrMagyarkesziMagyarlakMagyarlukafaMagyarmecskeMagyarnádaljaMagyarnándorMagyarpolányMagyarsarlósMagyarszecsődMagyarszékMagyarszentmiklósMagyarszerdahelyMagyarszombatfaMagyartelekMajosházaMajsMakádMaklárMakkoshotykaMalomsokMályiMályinkaMándMánfaMányMarázaMarcalgergelyiMarcaltőMárfaMáriahalomMáriakálnokMáriakéméndMárianosztraMarkazMárkházaMárkóMarkócMarkotabödögeMarócMarócsaMárokMárokföldMárokpapiMarosleleMártélyMartonfaMartonyiMátételkeMátraballaMátraderecskeMátramindszentMátranovákMátraszeleMátraszentimreMátraszőlősMátraterenyeMátraverebélyMátyásdombMattyMátyusMázaMecseknádasdMecsekpölöskeMecsérMedgyesbodzásMedinaMegyaszóMegyehídMegyerMeggyeskovácsiMéhkerékMéhtelekMekényesMencshelyMendeMéraMerenyeMérgesMernyeMersevátMesterházaMesteriMesterszállásMeszesMeszlenMesztegnyőMezőcsokonyaMeződMezőgyánMezőhékMezőkomáromMezőladányMezőlakMezőnagymihályMezőnyárádMezőörsMezőpeterdMezősasMezőszemereMezőszentgyörgyMezőszilasMezőtárkányMezőzomborMiháld MihályfaMihálygergeMihályházaMihályiMikeMikebudaMikekarácsonyfaMikepércsMiklósiMikófalvaMikóházaMikosszéplakMilejszegMilotaMindszentgodisaMindszentkállaMisefaMiskeMiszlaMocsaMogyorósbányaMogyoróskaMohaMohoraMolnáriMolnaszecsődMolványMonajMonokMonorierdőMónosbélMonostorapátiMonostorpályiMonoszlóMonyoródMórágyMóricgátMórichidaMosdósMosonszentmiklósMosonszolnokMosonudvarMozsgóMőcsényMucsfaMucsiMuhiMurakeresztúrMurarátkaMuraszemenyeMurgaMuronyNábrádNadapNádasdNádasdladányNágocsNagyacsádNagyalásonyNagyarNagybajcsNagybakónakNagybánhegyesNagybaracskaNagybarcaNagybárkányNagyberényNagyberkiNagybörzsönyNagybudmérNagycsányNagycsécsNagycsepelyNagycserkeszNagydémNagydobosNagydobszaNagyérNagyesztergárNagyfügedNagygeresdNagygörbőNagygyimótNagyhajmásNagyharsányNagyhegyesNagyhódosNagyhutaNagyivánNagykamarásNagykapornakNagykarácsonyNagykerekiNagykeresztúrNagykinizsNagykónyiNagykorpádNagykozárNagykökényesNagykölkedNagykörűNagykutasNagylakNagylengyelNagylócNagylókNagylózsNagymizdóNagynyárádNagyorosziNagypáliNagypallNagypeterdNagypiritNagyradaNagyrákosNagyrécseNagyrédeNagyrévNagyrozvágyNagysápNagysimonyiNagyszakácsiNagyszékelyNagyszekeresNagyszentjánosNagyszokolyNagytályaNagytarcsa NagytevelNagytilajNagytótfaluNagytőkeNagyútNagyvarsányNagyvátyNagyvázsonyNagyvejkeNagyvelegNagyvenyimNagyvisnyóNakNapkorNáraiNardaNaszályNégyesNekézsenyNemesapátiNemesbikkNemesborzovaNemesbődNemescsóNemesdédNemesgörzsönyNemesgulácsNemeshanyNemeshetésNemeskeNemeskérNemeskeresztúrNemeskisfaludNemeskocsNemeskoltaNemesládonyNemesmedvesNemesnádudvarNemesnépNemespátróNemesrádóNemesrempehollósNemessándorházaNemesvámosNemesvid NemesvitaNemesszalókNemesszentandrásNémetbányaNémetfaluNémetkérNemtiNeszmélyNézsaNickNiklaNógrádNógrádkövesdNógrádmarcalNógrádmegyerNógrádsápNógrádsipekNógrádszakálNórápNoszlopNoszvajNovaNovajNovajidrányNőtincsNyalkaNyárádNyáregyházaNyárlőrincNyársapátNyéstaNyimNyíracsádNyirádNyírbogdányNyírcsaholyNyírcsászáriNyírderzsNyírgelseNyírgyulajNyíriNyíribronyNyírjákóNyírkarászNyírkáta NyírkércsNyírlövőNyírmártonfalvaNyírmeggyesNyírmihálydiNyírparasznyaNyírpazonyNyírpilisNyírtassNyírtétNyírturaNyírvasváriNyomárNyőgérNyugotszenterzsébetNyúlÓbányaÓbarokÓbudavárÓcsárdÓfaluÓfehértóÓföldeákÓhídOkányOkorágOkorvölgyOlaszOlaszfaOlaszfaluOlaszliszkaOlcsvaOlcsvaapátiOldÓlmodOltárcÓnodÓpályiÓpusztaszerOrbányosfaOrciOrdacsehiOrdasOrfaluOrfűOrgoványOrmándlakOrmosbányaOrosziOroszlóOrosztonyOrtaházaOsliOstffyasszonyfaOstorosOszkóOszlárOsztopánÓzdfaluOzmánbükOzoraÖcsŐcsényÖlbőÖmbölyŐrÖregcsertőÖreglakŐrhalomŐrimagyarósdÖrményesÖrménykútŐrtilosÖrvényesŐsagárdŐsiÖsküÖttevényÖttömösÖtvöskónyiPácinPácsonyPadárPáhiPákaPakodPákozdPaléPálfaPálfiszegPáliPalkonyaPálmajorPálmonostoraPálosvörösmartPalotabozsokPalotásPaloznakPamlényPamukPándPankaszPányokPanyolaPapPápadereskePápakovácsiPápasalamonPápateszérPapkesziPápocPaposPáprádParádsasvárParasznyaPáriPaszabPásztoriPatPatakPatalomPatapoklosiPatcaPátkaPatosfaPátrohaPatvarcPátyPátyodPázmándPázmándfaluPecölPécsbagotaPécsdevecserPécselyPécsudvardPellérdPélyPencPenészlekPénzesgyőrPenyigePérPerbálPerePerecsePerekedPerenyePeresznyePeresztegPerkupaPerőcsényPeterdPéterhidaPéteriPethőhenyePetneházaPetőfibányaPetőfiszállásPetőházaPetőmihályfaPetrikeresztúrPetriventePettendPilinyPilisborosjenőPiliscsévPilisjászfaluPilismarótPilisszántóPilisszentivánPilisszentkeresztPilisszentlászlóPinkamindszentPinnyePiricsePirtóPiskóPitvarosPócsaPócsmegyerPócspetriPogányPogányszentpéterPókaszepetkPolányPornóapátiPoroszlóPorpácPorrogPorrogszentkirályPorrogszentpálPórszombatPorvaPósfaPotonyPotyondPölöskePölöskefőPörbölyPördeföldePötrétePrügyPulaPusztaapátiPusztaberkiPusztacsaládPusztacsóPusztadobosPusztaedericsPusztafaluPusztaföldvárPusztahencsePusztakovácsiPusztamagyaródPusztamérgesPusztamiskePusztamonostorPusztaottlakaPusztaradványPusztaszemesPusztaszentlászlóPusztaszerPusztavacsPusztavámPusztazámorPüskiPüspökhatvanPüspökmolnáriPüspökszilágyRábacsanakRábacsécsényRábagyarmatRábahídvégRábakecölRábapatonaRábapatyRábapordányRábasebesRábaszentandrásRábaszentmihályRábaszentmiklósRábatamásiRábatöttösRábcakapiRáckeresztúrRádRádfalvaRádóckölkedRadostyánRagályRajkaRakacaRakacaszendRákóczibányaRákócziújfaluRáksiRamocsaRamocsaházaRápoltRaposkaRásonysápberencsRátkaRátótRavazdRédeRédicsRegécRegenyeRegölyRémRemeteszőlősRépáshutaRépceszemereRépceszentgyörgyRépcevisResznekRétalapRétközberencsRévleányvárReziRigácsRigyácRimócRinyabesenyőRinyakovácsiRinyaszentkirályRinyaújlakRinyaújnépRohodRomándRomhányRomonyaRózsafaRozsályRózsaszentmártonRöjtökmuzsajRönökRöszkeRudolftelepRumRuzsaSágújfaluSágvárSajóecsegSajógalgócSajóhídvégSajóivánkaSajókápolnaSajókazaSajókeresztúrSajóládSajólászlófalvaSajómercseSajónémetiSajóörösSajópálfalaSajópetriSajópüspökiSajósenyeSajószögedSajóvámosSajóvelezdSajtoskálSalföldSalköveskútSalomvárSálySámodSámsonházaSandSántosSápSárándSárazsadánySáregresSárfimizdóSárhidaSárisápSarkadkeresztúrSárkeresztesSárkeresztúrSárkesziSármellékSárokSárpilisSarródSárszentágotaSárszentlőrincSárszentmihálySarudSáskaSátaSátorhelySávolySéSegesdSelyebSemjénSemjénházaSénye SényőSerényfalvaSérsekszőlősSikátorSiklósbodonySiklósnagyfaluSimaSmaságSimonfaSióagárdSiójutSirokSitkeSoborSokorópátkaSoltszentimreSólySomSomberekSomlójenőSomlószőlősSomlóvásárhelySomlóvecseSomodorSomogyacsaSomogyapátiSomogyaracsSomogyaszalóSomogybabodSomogybükkösdSomogycsicsóSomogydöröcskeSomogyegresSomogyfajszSomogygesztiSomogyhárságySomogyhatvanSomogyjádSomogymeggyesSomogysámsonSomogysárdSomogysimonyiSomogyszentpálSomogyszilSomogyszobSomogytúrSomogyudvarhelySomogyvámosSomogyvárSomogyviszlóSomogyzsitfaSomoskőújfaluSonkádSopronhorpácsSopronkövesdSopronnémetiSorkifaludSorkikápolnaSormásSorokpolánySóshartyánSóskútSóstófalvaSósvertikeSótonySöjtörSöpteSörédSukoróSumonySúrSurdSümegcsehiSümegprágaSüttőSzabadegyházaSzabadhídvégSzabadiSzabadkígyósSzabadszentkirálySzabásSzabolcsSzabolcsbákaSzabolcsveresmartSzadaSzágySzajkSzajlaSzajolSzakácsiSzakadátSzakáldSzakálySzakcsSzakmárSzaknyérSzakolySzakonySzakonyfaluSzákszendSzalafőSzalántaSzalapaSzalaszendSzalatnakSzálkaSzalkszentmártonSzalmatercsSzalonnaSzamosangyalosSzamosbecsSzamoskérSzamossályiSzamostatárfalvaSzamosújlakSzamosszegSzandaSzankSzántódSzápárSzaporcaSzárSzárászSzárazdSzárföldSzárligetSzarvasgedeSzarvaskendSzarvaskőSzászberekSzászfaSzatmárcsekeSzátokSzattaSzatymazSzavaSzebénySzécsénkeSzécsényfelfaluSzécsiszigetSzederkénySzedresSzegerdőSzegiSzegilongSzékelySzékelyszabarSzékkutasSzelesteSzelevénySzellőSzemelySzemenyeSzemereSzendehelySzendrőládSzennaSzentaSzentantalfaSzentbalázsSzentbékkállaSzentborbásSzentdénesSzentdomonkosSzenteSzentegátSzentgálSzentgáloskérSzentgyörgyvárSzentgyörgyvölgySzentimrefalvaSzentistvánbaksaSzentjakabfaSzentkatalinSzentkirálySzentkirályszabadjaSzentkozmadombjaSzentlászlóSzentliszlóSzentlőrinckátaSzentmargitfalvaSzentmártonkátaSzentpéterfaSzentpéterföldeSzentpéterszegSzentpéterúrSzenyérSzepetnekSzerecsenySzeremleSzerepSzergénySzigetbecseSzigetcsépSzigetmonostorSzigetszentmártonSzigetújfaluSzigligetSzihalomSzijártóházaSzilSzilágySzilaspogonySzilsárkánySzilvágySzilvásSzilvásváradSzilvásszentmártonSzinSzinpetriSzirákSzokolyaSzóládSzomódSzomolyaSzomorSzorgalmatosSzorosadSzőcSzőceSződSződligetSzögligetSzőkeSzőkédSzőkedencsSzőlősardóSzőlősgyörökSzörénySzúcsSzuhaSzuhafőSzuhakállóSzuhogySzulimánSzulokSzurdokpüspökiSzűcsiSzügySzűrTabajdTabdiTáborfalvaTácTagyon TahitótfaluTakácsiTákosTaktabájTaktakenézTaktaszadaTaliándörögdTállyaTanakajdTápTápióbicskeTápiógyörgyeTápióságTápiószőlősTáplánszentkeresztTapsonyTápszentmiklósTarTaranyTarcalTardTardonaTardosTarhosTarjánTarjánpusztaTárkányTarnabodTarnaleleszTarnaméraTarnaörsTarnaszentmáriaTarnaszentmiklósTarnazsadányTárnokrétiTarrósTáskaTassTaszárTataházaTatárszentgyörgyTázlárTekenyeTékesTeklafaluTelekesTelekgerendásTelekiTelkiTelkibányaTengelicTengeriTengődTenkTényőTépeTeremTerényTereskeTeresztenyeTerpesTésTésaTésenfaTésenyTeskándTetétlenTevelTibolddarócTiborszállásTihanyTikosTilajTimárTinnyeTiszaadonyTiszabábolnaTiszabercelTiszabezdédTiszabőTiszaburaTiszacsécseTiszacsermelyTiszadadaTiszaderzsTiszadorogmaTiszaeszlárTiszagyendaTiszagyulaházaTiszaigarTiszainokaTiszajenőTiszakanyárTiszakarádTiszakerecsenyTiszakesziTiszakóródTiszakürtTiszaladányTiszamogyorósTiszanagyfaluTiszanánaTiszaörsTiszapalkonyaTiszapüspökiTiszarádTiszaroffTiszasasTiszasülyTiszaszalkaTiszaszentimreTiszaszentmártonTiszaszigetTiszaszőlősTiszatardosTiszatarjánTiszatelekTiszatenyőTiszaugTiszavalkTiszavárkonyTiszavidTisztaberekTivadarTóalmásTófaluTófejTófűTokodaltáróTokorcsTolcsvaToldTolmácsTolnanémediTomajmonostoraTomorTompaládonyTordasTormaföldeTormásTormásligetTornabarakonyTornakápolnaTornanádaskaTornaszentandrásTornaszentjakabTornyiszentmiklósTornyosnémetiTornyospálcaToronyTorvajTószegTótszentgyörgyTótszentmártonTótszerdahelyTótújfaluTótvázsonyTökTöltéstavaTömördTömörkényTörökkoppányTörtelTöttösTrizsTunyogmatolcsTúristvándiTúronyTúrricseTürjeTüskevárUdvarUdvariUgodÚjbarokÚjcsanálosÚjdombrádÚjhartyánÚjirázÚjiregÚjkenézÚjkérÚjlengyelÚjlétaÚjlőrincfalvaÚjpetreÚjrónafőÚjsoltÚjszalontaÚjszentivánÚjszentmargitaÚjszilvásÚjtelekÚjtikosÚjudvarÚjvárfalvaUkkUndÚnyUpponyUraUraiújfaluÚrhidaÚriÚrkútUszkaUszódUzsaÜllésÜrömVácdukaVácegresVáchartyánVáckisújfaluVácrátótVácszentlászlóVadnaVadosfaVágVágáshutaVajdácskaVajtaVálValkonyaVállajVállusVámosatyaVámoscsaládVámosgyörkVámosmikolaVámosorosziVámosújfaluVámosszabadiVáncsodVanyarcVanyolaVáradVáraljaVarászlóVáraszóVárbalogVarbóVarbócVárdaVárdombVárföldeVargaVárgesztesVárkeszőVárongVárosföldVároslődVarsádVarsányVárvölgyVasad VasaljaVásárosbécVásárosdombóVásárosfaluVásárosmiskeVasasszonyfaVasboldogasszonyVasegerszegVashosszúfaluVaskeresztesVaskútVasmegyerVaspörVassurányVaszarVászolyVasszécsenyVasszentmihályVasszilvágyVátVattaVázsnokVécsVégegyházaVejtiVékényVekerdVelemVelemérVelényVéméndVénekVerebVerőceVersegVersendVértesacsaVértesboglárVérteskethelyVértessomlóVértestolnaVértesszőlősVéseVeszkényVeszprémfajszVeszprémgalsaVeszprémvarsányVezsenyVidVigántpetendVillánykövesdVilmányVilonyaVilyvitányVinárVindornyafokVindornyalakVindornyaszőlősVisnyeVisontaVissViszViszákViszlóVisznekVitnyédVízvárVizslásVizsolyVokányVöcköndVölcsejVönöckVöröstóVörsZabarZádorZádorfalvaZagyvarékasZagyvaszántóZajkZajtaZákányZákányfaluZákányszékZalaapátiZalabaksaZalabérZalaboldogfaZalacsányZalacsébZalaerdődZalagyömörőZalahalápZalaháshágyZalaigriceZalaistvándZalakomárZalaköveskútZalameggyesZalamerenyeZalasárszegZalaszabarZalaszántóZalaszegvárZalaszentbalázsZalaszentgyörgyZalaszentivánZalaszentjakabZalaszentlászlóZalaszentlőrincZalaszentmártonZalaszentmihályZalaszombatfaZalátaZalatárnokZalaújlakZalavárZalavégZalkodZámolyZánkaZaránkZávodZebeckeZebegényZemplénagárdZengővárkonyZichyújfaluZicsZilizZimányZókZombaZubogyZsadányZsámbokZsanaZsarolyánZsebeházaZsédenyZselickisfaludZselickislakZselicszentpálZsennyeZsiraZsombóZsujtaZsurk